II. MODUL · SZEMÉLYES GYAKORLAT
A gyakorlati modul a képzés központi része. 14 életterületet dolgozunk fel személyes kontakt- és gyakorló napokon. A csoportok félévente indulnak, a jelentkezéskor pedig előre látod az összes időpontot, így kiválaszthatod a számodra megfelelő csoportot.
MIÉRT JELENTKEZZ?
A családállítást nem lehet csak könyvekből vagy videókból megtanulni. A személyes gyakorlásnak nincs valódi helyettesítője. A legtöbbet maga a folyamat tanítja. Ezért a Gyakorlati modulban mind a 14 életterületet feldolgozzuk, megismered a csoportos és az egyéni családállítás sajátosságait, és fokozatosan megtanulod vezetni az állításokat.
AMIT KAPSZ
A fogantatástól az életfeladatig 14 fontos életterületet járunk végig. Minden alkalom egy-egy konkrét témára épül, amelyet nemcsak megismerünk, hanem közösen fel is dolgozunk.
Minden életterülethez tartozik egy rövid oktatóvideó, emellett egy bevezető és egy „Oldó mondatok” videó is segíti a felkészülést. Az anyagokat bármikor visszanézheted, így saját tempódban készülhetsz a személyes alkalmakra.
A képzés teljes ideje alatt ugyanazzal a csoporttal haladsz. Az összes időpontot már a jelentkezéskor látod, így könnyen tudsz előre tervezni, miközben egy biztonságos, támogató tanulási közeg alakul ki.
A gyakorlati napokat személyesen én vezetem, így a teljes képzés során folyamatos szakmai visszajelzést és támogatást kapsz. A zárt csoportnak köszönhetően nemcsak tőlem tanulsz, hanem egymástól is: a közös gyakorlás, a visszajelzések és a megosztott tapasztalatok olyan szakmai közösséget építenek, amely a képzés után is értékes kapcsolódási pont maradhat.
A TEMATIKA
Mind a 14 életterületet végigjárjuk együtt. A csoport előre meghirdetett menetrend szerint halad, a tanúsítvány megszerzéséhez pedig mind a 14 életterület teljesítése szükséges.
A képzés során három különböző nézőpontból is megtapasztalod a családállítást.
Állítóként a saját témáddal dolgozol, és belülről tapasztalod meg a folyamatot.
Segítőként mások állításaiban veszel részt, és megtapasztalod, hogyan mozdul a mező a kimondott szavakon túl.
Vezetőként te is vezetsz családállítást. Végig melletted vagyok, támogatlak és visszajelzést adok, miközben lépésről lépésre megtanulod, mire érdemes figyelni egy folyamat vezetése során: mikor érdemes beavatkozni, mikor jobb teret adni, hogyan tartsd meg a biztonságos kereteket, és hogyan zárj le egy állítást úgy, hogy a felismerések valóban beépülhessenek.
Ez a gyakorlati tapasztalat adja azt a szakmai alapot, amelyre később önálló családállítóként is biztonsággal építhetsz.
Milyen hatással volt ránk a fogantatásunk és a magzati időszakunk? Fiúnak vagy lánynak vártak? A születéshez kapcsolódó élmények és traumák feltárása, az ősbizalom megerősítése.
Kapcsolatunk édesanyánkkal, és annak hatása az önbizalmunkra, önértékelésünkre és női identitásunkra. Nőként kapcsolódás a saját nőiségünkhöz, anyaságunkhoz és a családi női mintákhoz.
Kapcsolatunk édesapánkkal, valamint annak hatása az erőnkre, önbizalmunkra és teremtő képességünkre. Férfiként kapcsolódás az apasághoz, a felelősségvállaláshoz és a családi férfimintákhoz.
Hogy a saját helyünkön álljunk a családi rendszerben. Testvérkapcsolatok rendezése és a rendszer törvényei: a hely, a születési sorrend, a szülő-gyerek kapcsolat, az adok-kapok és az odatartozás joga.
A traumák hatása az életünkre, a leszakadt lélekrészek integrálása. Elveszített képességeink visszahozása, hogy újra egységben legyünk önmagunkkal.
A patchwork-családok egyensúlya és a nehéz sorsú családtagok (örökbefogadott, kitagadott, erőszak, öngyilkosság, abortusz…) hatása a családi rendszerre — és ennek feloldása.
Volt-e meg nem született ikertestvér valahol a családban? Mit jelent a „félikerség”, hogyan akadályozhatja az életünket és hogyan oldható fel.
Helyünkön vagyunk-e nőként, férfiként? Meglévő kapcsolat javítása, vagy a párkapcsolat hiányának akadálya. Viszonyunk a szexualitáshoz — traumák, abúzus feloldása.
Kapcsolódás a belső gyermekünkhöz és a saját gyermekünkhöz. Ha nem érkezik baba — a lehetséges okok és akadályok feltárása, feloldása.
A hely, ahol élünk. Mi akadályozza a lakhatásunk rendezését? Külföldön élni — kihez, mihez tartozunk? Kultúrák keveredése, vegyes házasságok.
Hajlandóak vagyunk-e a befogadásra? A pénzhez fűződő viszonyunk és hogyan teremtsünk egyszerűen, örömmel — a bőség útjában álló akadályok feloldása.
Régi hitrendszereink oldása és a kapcsolódás Istenhez, az Univerzumhoz — a bizalom és a nagyobb egészhez tartozás megélése.
Az élet és a halál témájának rendszerszemléletű megközelítése. Az élő és elhunyt családtagok helyének rendezése, a búcsú és az elengedés folyamata.
Azt csináljuk, amit szeretünk, ki tudunk-e teljesedni benne? Az utunkon járunk-e? A bennünk élő gyógyító elfogadása — hogy jó családállítók lehessünk.
A 14 életterület egymásra épülő tanulási folyamatot alkot. A cél nem az, hogy minden kérdésre kész válaszokat kapj, hanem hogy megértsd a rendszerszemlélet működését, és biztonsággal tudd alkalmazni a családállítás eszközeit a gyakorlatban.
Hiszem, hogy a legtöbbet nem az elméletből, hanem a személyes tapasztalásból tanulunk. A cél nem a múlt megváltoztatása, hanem annak megértése, hogyan hat a jelenünkre. Amikor erre rálátunk, nagyobb szabadsággal, tudatossággal és felelősséggel tudunk jelen lenni a saját életünkben – és később azok mellett is, akik hozzánk fordulnak segítségért.
ELŐFELTÉTEL ÉS JELENTKEZÉS
A Gyakorlati modulra az Alapozó modul sikeres elvégzése után jelentkezhetsz. Ha még nem végezted el, kezdd ott — onnan lépsz erre a szintre. Ha pedig már megvan az Alapozód, így jelentkezhetsz:
1. Válaszd ki, hogyan fizetsz. Egy összegben, két vagy hét részletben — ahogy neked kényelmes. A részleteket a rendszer automatikusan levonja, így nem kell határidőkre figyelned. A fizetéssel rögtön megnyílnak az első videók is.
2. Belépsz a fiókodba. A vásárlás után e-mailben is megkapod, pontosan hogyan lépj be.
3. Kiválasztod a csoportodat. A fiókodban eldöntöd, hogy a hétvégi vagy a hétköznapi csoportba jársz. A hely a csoportban az első fizetéssel a tiéd, részletfizetésnél is.
4. Gyere el és gyakorolj élőben, velem. A videókat közben és utána is bármikor visszanézheted. A fiókodban egy helyen találsz mindent: a videókat, az időpontjaidat és a csoportod adatait — ha útközben bármi kérdésed van, írj nekem.
CSOPORTOK
Választhatsz hétvégi vagy hétköznapi csoport közül. A tananyag, a tematika és a képzés menete minden csoportban ugyanaz – csak az időbeosztás különbözik. Új csoportok félévente indulnak, így akkor is tudsz csatlakozni, ha a következő indulási időpont jobban illeszkedik az időbeosztásodhoz.
HÉTVÉGI CSOPORT
Havonta egy teljes hétvégén találkozunk (szombat–vasárnap 9:00–17:00). Ez a csoport ideális, ha vidékről érkezel, vagy hétköznap nehezebben tudsz időt szakítani a képzésre
Itt van mind a 14 alkalom. Minden alkalom 09:00–17:00 óráig tart, helyszín: Grand Slam Park, 1112 Budapest, Kapolcs u. 2/a.
Záróvizsga: 2027. május 8–9., szombat–vasárnap.
HÉTKÖZNAPI CSOPORT
Péntek délelőttönként, 09:00–13:00. Egy témára két alkalom jut, így van idő gyakorolni, kérdezni, visszatekinteni a tapasztalatokra, és fokozatosan mélyíteni a szakmai tudásodat.
Itt van mind a 28 alkalom. Minden alkalom 09:00–13:00 óráig tart, helyszín: Grand Slam Park, 1112 Budapest, Kapolcs u. 2/a.
December 25. és január 1. a téli szünet miatt kimarad, ahogy október 23. is.
Záróvizsga: 2027. május 8–9., szombat–vasárnap.
A jelentkezés után kiválasztod, melyik csoport ritmusa illik hozzád, és előre látod a teljes képzés időpontjait. Ha egy alkalom váratlanul mégsem lenne megfelelő, lehetőség van arra, hogy a másik csoportban pótold azt.
A Gyakorlati modul központi eleme a személyes jelenlét és a tapasztalati tanulás. Mind a 14 életterületet együtt járjuk végig. Megismered, hogyan épül fel egy családállítás folyamata, hogyan tartsd a kereteket, és te magad is vezethetsz állításokat – végig támogatva és kísérve a folyamatban.
A 14 életterület elvégzése, a tananyag feldolgozása és a sikeres záróvizsga után megkapod a családállító tanúsítványt. A képzés teljesítése után a megszerzett tudás és gyakorlati tapasztalat birtokában felkészülten indulhatsz el az önálló családállítói munka útján.
A sikeres vizsgát követően FAR-regisztrált tanúsítványt, valamint egy dísztanúsítványt is kapsz.
És ha egy alkalom mégsem jó? Akkor azt az alkalmat a másik csoportban pótolhatod, csak jelezd időben — ugyanazt a 14 témát dolgozzuk fel mindkettőben.
A cél az, hogy végig a saját csoportoddal haladj, mert így ismeritek meg egymást és könnyebben oldódtok. De ha közbejön valami, nem maradsz le semmiről.
A CSALÁDÁLLÍTÁS TANFOLYAM TANDÍJA
A Gyakorlati modul díját többféle módon is rendezheted, hogy megtaláld a számodra legkényelmesebb megoldást.
Bármelyik fizetési lehetőséget választod, ugyanazt a teljes képzési tartalmat kapod: a 14 életterület személyes gyakorlását, a videós segédanyagokat és a szakmai kísérésemet a teljes folyamat során. A képzés teljes díja részletfizetéssel: 1 260 000 Ft, hét havi részletben. Egyösszegű fizetés esetén 270 000 Ft kedvezményt biztosítok, így a teljes tandíj kedvezményes összege: 990 000 Ft.
A GYAKORLATI MODULBAN EZT KAPOD
7 RÉSZLETBEN
7 × 180 000 Ft
Összesen 1 260 000 Ft
2 RÉSZLETBEN
2 × 550 000 Ft
−160 000 Ft kedvezmény
EGY ÖSSZEGBEN
990 000 Ft
−270 000 Ft kedvezmény
GYAKORI KÉRDÉSEK
Most két csoport indul: a hétvégi 2026. október 3-án, a hétköznapi 2026. október 9-én. Mindkettő ősztől tavaszig tart.
Új csoportok folyamatosan indulnak, így akkor is jelentkezhetsz, ha ezek már elkezdődtek — a következő csoportba kerülsz. Írj nekem, és megmondom, mikor indul a soron következő.
Az alapár 1 260 000 Ft, hét havi részletben.
Ha kevesebb részletben fizetsz, kedvezményt kapsz. Két részletben 2 × 550 000 Ft. Egy összegben pedig 990 000 Ft — így 270 000 Ft-ot spórolsz.
A részleteket a rendszer automatikusan levonja. Részletfizetésnél már az első részlet után tiéd a hely a csoportban, és megnyílnak az első videók.
A hétvégi csoport havonta egy teljes hétvégén dolgozik (szombat–vasárnap, 09:00–17:00) — összesen 14 alkalommal. Ezt a formát akkor ajánlom, ha távolabbról érkezel, vagy hétköznap nehezebben tudsz időt szakítani a képzésre. A hosszabb, összefüggő alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy egy témával egy teljes hétvégén keresztül mélyebben dolgozzunk. A hétköznapi csoport péntek délelőttönként találkozik (09:00–13:00) — összesen 28 alkalommal. Itt egy témára két alkalom jut, így több idő marad a gyakorlásra, a kérdésekre és arra, hogy legyen lehetőséged beépíteni a saját tapasztalataidat. A tananyag és a 14 életterület mindkét csoportban ugyanaz. A különbség elsősorban a ritmusban és az időbeosztásban van. Ha bizonytalan vagy, melyik forma illik jobban hozzád, írj nekem — szívesen segítek választani.
Ha egy alkalom mégsem lenne megfelelő számodra, azt a másik csoportban pótolhatod — csak jelezd időben. Mindkét csoport ugyanazt a 14 életterületet dolgozza fel. Azt javaslom, hogy lehetőség szerint végig a saját csoportoddal haladj, mert a közös út során kialakuló bizalom, kapcsolódás és összeszokottság fontos része a tanulási folyamatnak. Természetesen előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amikor szükség van pótlásra. Ilyenkor igyekszem úgy segíteni, hogy a folyamatból a lehető legtöbbet tudd megtartani.
A Gyakorlati modul előfeltétele az Alapozó modul sikeres elvégzése.
A Gyakorlati modulban már aktívan dolgozunk állításokkal és vezetési helyzetekkel, ezért fontos, hogy minden résztvevő rendelkezzen azzal az elméleti és szemléleti alappal, amelyre a gyakorlati munka épül. Ezt az alapot az Alapozó modul adja meg.
Nagyjából nyolc hónap, ősztől tavaszig. A most induló csoportoknál: a hétvégi 14 alkalommal (2026. október 3. – 2027. április 11.), a hétköznapi 28 alkalommal (2026. október 9. – 2027. május 7.) jut végig a 14 életterületen.
A záróvizsga a csoport utolsó alkalmai után van — ezeknél a csoportoknál 2027. május 8–9-én.
A helyszín: Grand Slam Park — 1112 Budapest, Kapolcs u. 2/a. Ha vidékről jössz, szólj — segítek szállást találni a környéken.
A Gyakorlati modulhoz 16 videós segédanyag tartozik. Mind a 14 életterülethez kapcsolódik egy rövid oktatóvideó, valamint egy bevezető és egy „oldó mondatok” anyag. A videókat bármikor visszanézheted, így a személyes alkalmak előtt felkészülhetsz az adott témára, később pedig visszatérhetsz hozzájuk, amikor szeretnéd elmélyíteni a tudásodat. Egyösszegű fizetés esetén mind a 16 videó azonnal elérhetővé válik. Részletfizetésnél a tananyagok folyamatosan nyílnak meg – mindig az adott témával kapcsolatos személyes gyakorlás előtt.
A 14 életterület teljesítése, a tananyag feldolgozása és a gyakorlati modul lezárása után záróvizsga következik egy külön vizsganapon.
A sikeres vizsga után megkapod a FAR-regisztrált tanúsítványt, valamint egy dísztanúsítványt is. A tanúsítvány igazolja, hogy a képzés elméleti és gyakorlati követelményeit teljesítetted, és a megszerzett tudással felkészülten indulhatsz el a családállítói munkában. A vizsga és a tanúsítvány a képzés díjának részét képezi.
A Gyakorlati modulban a megszerzett elméleti tudást valódi tapasztalattá alakítjuk. 14 életterület, személyes gyakorlás, zárt csoport és szakmai kísérés vár rád ezen az úton.
Ha kérdésed van, írj nekem – örömmel segítek eligazodni.
A legjobb élmény biztosítása érdekében weboldalunk, a csaladallitastanfolyam.hu, sütiket (cookie-kat) és hasonló technológiákat használ a weboldal működésének biztosítására, a felhasználói élmény javítására, a forgalom elemzésére, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítésére – többek között a Google szolgáltatásain keresztül.
Fontos: a Google az Ön adatait személyre szabott hirdetésekhez és mérésekhez használja.
További részletek a Google adatkezeléséről: https://business.safety.google/privacy/
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra. Kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül:
✅ Elfogadom → Ön hozzájárul az összes süti és hasonló technológia használatához a fent említett célokra.
❌ Elutasítom → Ön elutasítja az összes nem feltétlenül szükséges süti és hasonló technológia használatát.
⚙ Beállítások / Testreszabás → Részletesen tájékozódhat és egyenként dönthet a különféle típusú sütik engedélyezéséről.
Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a weboldal láblécében található „Beleegyezések kezelése” ablakon keresztül.
További információk: Adatkezelési Tájékoztató.
Lépj be a fiókodba, hogy hozzáférj a tananyagodhoz.
Bizonytalan vagy? Kérdésed lenne? Esetleg valamire nem találtál választ? Hagyd meg az elérhetőséged és amint tehetem, visszahívlak.